Az elme nagy úr és képes elvinni bennünket olyan új világokba, amiknek a létezéséről csak keveset tudunk. Bár általában abból táplálkozik képzeletünk, amit már ismer, de ettől függetlenül tud meglepetést okozni. Megyeri Judit egyértelműen ránk bízza regényében, hogy miként építjük fel azt a rózsakői környezetet, ahol ismét egy bonyolult rejtély feltárása történik meg. Ahogy már az első részben, úgy most is előkerülnek titkok és szenvedélyből sem lesz hiány. Megyeri Judit – Csontvázak a szekrényben egy újabb remekmű, amit már eddig is sokan vettek a kezükbe. Most itt az ideje, hogy mi szintén megtegyük és kiderüljenek a piszkos kis titkok, amik a mélyben lapultak. A cselekmény egyik főhőse Alex a másik pedig Liza, akik között csak úgy forr a levegő, de közben nagyon idegesítik egymást. Vajon sikeresen letisztázódik az a romantikus szál, ami gyakran zavarja meg az együttműködésük lehetőségét? Megyeri Judit semmit sem bíz a véletlenre, ezért igyekszik mindent úgy irányítani, hogy csak a legvégén legyen meg az az extázis, amire szüksége van az olvasónak.
Minden tekintetben remek időtöltésben lesz részünk, amennyiben kezünkbe kerül az írás és az sem kizárt, hogy ültő helyünkben megpróbáljuk kiolvasni. Megyeri Judit egyértelműen remekül ért a krimi történetek megkomponálásához, amit mi magunk is megtapasztalhatunk, ha szeretnénk. A book24.hu weboldalon azonnal megrendelhető a nagysikerű sorozat második része, méghozzá kedvező akció keretében. Ha végre azt szeretnénk, hogy a csontvázak kipotyogjanak a szekrényből, akkor ennek most van itt az ideje.