Ön tisztában van a pályázatírás szabályaival?

Ha úgy érzi, hogy nem rendelkezik elég információval a pályázatírás szabályairól, akkor a forrascentrum.hu-hoz hasonló oldalak sokat tudnak segíteni. A Forráscentrum segítségével akár GINOP pályázatokon is el lehet indulni. Az Új Széchenyi terv keretein belül eddig már 900 nyertes pályázattal büszkélkedhetnek. Az ügyfeleknek a pályázatokat sikerdíjas konstrukcióban készítik el. Az EU pályázatok nyertesei közé nem egyszerű bekerülni, de egy jó pályázatíró cég segíthet ebben. A pályázatok benyújtásához első lépésként a cég utolsó éves lezárt mérlegét kell megküldeni, egyéni vállalkozók esetében pedig az elmúlt két év SZJA bevallását. A beminősítés teljesen ingyen történik, így nagyon gyorsan megtudhatjuk, hogy cégünk egyáltalán alkalmas-e arra, hogy elinduljon a pályázaton.

Hitel, EU pályázat és kockázati tőke, valamint egyéb forrás is a vállalatok és vállalkozások rendelkezésére áll annak érdekében, hogy beruházásaikat minél könnyebben és támogatással megvalósíthassák. A beruházási döntések meghozatala nem túl egyszerű feladat, hiszen sok esetben a saját tőke nem elég ennek fedezetére. A pályázatírással foglalkozó cégek, ekkor tudnak nagy segítséget nyújtani. Kis és közepes vállalkozások esetében érdemes a pályázat, a tőke és a hitel hármast igénybe venni. A pályázatok első látásra talán sokaknak ingyen pénznek tűnhetnek, de nem azok. Az unió által biztosított támogatások egyik hatalmas hátránya, hogy nem akkor van szüksége a vállalkozásoknak a segítségre amikor éppen az adott pályázatot kiírják. A sokak által kedvelt utófinanszírozás a valóságban megdrágítja a kapható támogatást, de ha gondos tervezéssel a forráscentrum segítséget nyújt, akkor megfizethető árakon lehet hozzájutni a pályázati pénzekhez. A centrum ingyen, teljesen díjmentesen juttatja el a feliratkozóknak az éppen aktuális pályázati információkat.

A pályázatírói munka egy igen komplex feladat, amelyhez szerteágazó ismeretre van szükség, emellett nem elhanyagolható a kapcsolatrendszer sem. A precizitást megkövetelő pályázatírói munkát csak szakképzett, több éve pályázatírással foglalkozó munkavállalók végzik. Nagyon sok olyan entitás van, amely a fejlesztési költségek jó részét fedezni tudja, de ezeket meg kell találni. A magyarországi vagy az unió által meghirdetett pályázatok széles tárházát kínálja a pályázatíró cég, így kis- valamint közepes vállalkozásoknak is tudnak segítséget nyújtani.