Egy finom ázsiai ebéd után vigyük el az autónkat megjavítani

Az ázsiai konyha számomra az utóbbi évek egyik legnagyobb felfedezése volt. Mikor gyerek voltam, a szüleim néha elvittek minket kínai büfébe. Ez mindig egy ünnepi alkalom volt, ahol végre ehettünk a kedvenc mézes csirkénkből. Már ekkor érezte az ember, hogy mennyire különleges ízek léteznek a saját gasztronómiai tartományán kívül. Nem tudtam akkor még, hogy amit itt tapasztaltam, az csak egy felvizezett verziója volt az igazi ételeknek.

A kínai konyhát tanulmányaim miatt ismerhettem meg mélyebben. Amikor külföldön tanultam, teljesen le voltam döbbenve, hogy mézes csirkét még hírből sem találok. Ettől függetlenül rengeteg olyan alternatívát kaptam, amivel szívesen helyettesítettem ezt a gyerekkori kedvencet. Az egyetlen dolog, ami nem hiányzik a kínai konyhából, az a csípősség. A kinn töltött fél év alatt konkrétan már annyira hozzászoktam, hogy a magyar ételeket nagyon ritkán tartom csípősnek.

Azóta pedig, hogy megtaláltam a metaautoszerviz hu oldalát, már ahhoz is hozzászoktam, hogy milyen kiszámítható lehet egy autó szervize. Korábban én is sokat szenvedtem a különböző szervizekkel, akik inkább nézték a pénzemet, mint az autóm épségét. Ez a szerencsétlen sorozat azonban véget ért, mikor az egyik barátom azt ajánlotta nekem, hogy nézzek utána az interneten az autó szervizeknek. Meg is fogadtam a tanácsát és az első helyen a metaautoszerviz hu oldalát találtam.

Mikor beléptem, már akkor megértettem, hogy miért is olyan előnyös ez az internetes megoldás. Korábban mindig csak vakon, vagy egy ajánlás hatására próbáltam ki a szervizeket. A metaautoszerviz hu oldalán azonban rengeteg infó érhető el róluk. Elsősorban az alap adatok voltak összegyűjtve a kezdőlapon. Rendkívül pozitív volt számomra, hogy az első adat, ami szembejött velem, az a telefonszám volt. Ennek segítségével azonnal fel tudom velük venni a kapcsolatot, ha úgy döntök, hogy őket választom. Nem tudom eléggé kihangsúlyozni, hogy ez mennyire fontos. Többször történt már az meg velem, hogy azért engedtem el az adott szolgáltatást, mert a döntés pillanatában nem találtam sehol az elérhetőségüket.

A metaautoszerviz hu azonban tudta, hogy ezek a kis mozzanatok is mennyire fontosak tudnak lenni. A száraz tényeken kívül azonban még többet is ajánlottak számunkra a kezdőlapon. Nem kellett mást tennem, mint lejjebb tekernem és azonnal láthattam, hogy milyen szerviz szolgáltatásokat tudnak biztosítani. Ha pedig többet szeretnénk olvasni egy adott problémáról, arra is lehetőségünk van. Egyszerűen csak rá kell kattintanunk egy ikonra és máris átvisz minket a hozzá tartozó felületre.

A legfontosabb nekem azonban az volt, hogy a metaautoszerviz hu csapata tudatta velünk azt, hogy milyen a hozzáállásuk az autók javításához. Tudom, hogy ez elsőre talán nem tűnik olyan nagy dolognak, mégis, ezen keresztül lehet igazán megismerni az embereket, akiknek a kezébe fogjuk adni az autónkat. A metaautoszerviz hu pedig ebből is ötösre vizsgázott. Mégpedig azért, mert megmutatták, hogy a mai világban is lehet még olyan hozzáállása egy cégnek, ami a vevőt nem csak egy egyszerű számnak, hanem ugyanúgy embernek veszi.

Ezeken a pozitív dolgokon felbuzdulva végül tárcsáztam a számukat és nagyon hamar meg tudtam beszélni velük egy időpontot. A szerelés gyorsan lezajlott és nem voltak utólagos problémák az autómmal. Ennél többet én nem is tudnék kívánni egy ilyen cégtől, úgyhogy másoknak is nagyon ajánlom őket.