Brókerek

A Brókerek általában bróker háznak dolgoznak

A tőzsde szó hallatán mindenkinek a bróker szó jut eszébe, ami teljesen nyilvánvaló, hiszen a brókerek azok, akik a tőzsdei kereskedésekben segítségünkre lehetnek. Jellemző, hogy az érdeklődők, brókerházakat keresnek meg, így kerülnek kapcsolatba a brókerekkel. A devizakereskedések kapcsán is ez a teendő, hiszen itt is brókerek segítségét érdemes kérni, hogy biztosak legyünk a tranzakciók pozitív kimenetelében.

A Forex kereskedések, azaz a devizakereskedés Magyarországon a Magyar Nemzeti Bankhoz tartozik, hiszen ők látják el a felügyeletet. Kereskedési szolgáltatásokat csak olyan cégeknek szabad nyújtaniuk, akik erre a tevékenységre megkapták a Magyar Nemzeti Bank engedélyét. Azok a brókerek, akik nem rendelkeznek engedéllyel, inkább kerülendők.  A külföldi bróker cégekre mindig a helyi, azaz az adott országra vonatkozó jogszabályok a mérvadók. Minden esetben, ha magyarországi székhelyű vállalkozással kerülünk kapcsolatba, akkor a magyar befektetővédelmi jogszabályok lesznek érvényben.

A Forex brókerek ma már könnyedén elérhetők, hiszen számtalan internetes felületen is megtalálhatók. A brókerek közül párat érdemes is kiemelni, hiszen hosszú évek óta végzik a tevékenységüket. A nagyobb brókercégek már megfelelő referenciával is rendelkeznek, így mindig érdemes mellettük letennünk a voksunkat. Minden esetben a bróker az, aki majd segít abban, hogy részt vehessünk a piaci ügyletekben. Diagramokat és elemzéseket is szolgáltatnak, amelyek segítik a kereskedést. Forex brókerből igen sok van, így egy kis kutatással rá is akadhatunk arra a brókerre, aki nekünk személy szerint szükségünk van, legyünk kezdők vagy akár haladók a devizakereskedésben.

Csak olyan brókert válasszunk, aki minden igényünknek megfelel és már az elején döntsük el azt is, hogy mekkora összeget szeretnénk befektetni a devizakereskedésbe. Ha ezzel megvagyunk, akkor már a bróker választás sem lesz nehéz. Kezdő tréderként érdemes alacsonyabb összeggel indítani és az ehhez megfelelő szolgáltatást kiválasztani. Ilyenkor fontos, hogy legyen egy jó szignálszolgáltatónk is, aki minimálisra csökkenti az esetleges veszteségünket. Nézzük meg azt is, hogy az adott bróker vajon milyen kereskedési platformot ajánl, hiszen ezekből is létezik egy pár fajta. Ha vágyunk a közösségre, akkor érdemes az Etoro-t választani, hiszen ott már közösségi elemet is beépítettek a kereskedésbe. A haladóknak az Easy Market szolgáltatásait javasoljuk.